„Nagyon sok lecke az életre” – interjú Hári Boglárkával

Hári Boglárka egyetemünk volt turizmus-vendéglátás szakos hallgatójával már egyszer találkozhattatok újságunk hasábjain. Már akkor is számos éremmel büszkélkedhetett egy igazán különleges sportágban, a tekében. A Ferencváros játékosa azóta elnyerte az NVESZ év sportolója díjat, a 2019-es VB-n csapatban II. helyezett, 2022-es VB-n ezüstérmes, 2023-as Világkupán pedig bronzérmes lett. A sikeres fiatal sportolóval eddigi pályájáról beszélgettem.

Milyen szakra jártál a Pannonon? Okozott nehézséget, hogy összeegyeztesd a sportot és a tanulást?

FOKSZ-os voltam turizmus vendéglátás szakon. Nem, már elég régóta jelen van az életemben a sport. Középiskola alatt is igazolt sportolóként játszottam, úgyhogy hamar megtanultam beosztani az időmet, így szerencsére az egyetem alatt ez nem okozott problémát. Sőt, rugalmasabbak is voltak a tanárok minden szempontból, ha verseny volt, az soha nem jelentett problémát, vagy én nem érzékeltem.

Ahogy már egy korábbi interjúdban is meséltél róla, Csóron kezdted a tekézést, most pedig már a Fradi felnőtt csapatában játszol. Milyen állomásai voltak az eddigi pályádnak?

Ahogy említetted, Csóron kezdtem, most már újra itt lakom és a mai napig a csóri pályán edzek. Volt egy időszak, amikor feljártunk edzeni, de ez az egyetem alatt megszűnt, egyszerűbb volt itthonról elintézni.  2012 szeptemberében lettem igazolt játékos, akkor még fehérváron a Köfém SC női csapatában játszottam, ők viszont sajnos egy év után meg is szűntek, így ez a csapat felbomlott. Akkori egyik csapattársam ajánlotta, hogy kérdezzem, keressem meg a Fradit, mert keresnek ifistákat. Az edzőmmel és szüleimmel megbeszéltük és 2013 július-augusztusa óta a Ferencváros játékosa vagyok. Az első pár évben főleg ifistaként játszottam, 23 éves korig lehet nálunk az ifiben játszani az itthoni bajnokságban, viszont én 16-17 éves koromtól már fix felnőtt csapattag voltam. Ennek az volt az oka, hogy nem voltunk olyan sokan, illetve az eredményeim is egyre jobbak voltak, kiküzdöttem magamnak, hogy bent lehessek a csapatban. 2 éve pedig kiöregedtem az ifiből, így most már csak felnőttben játszom.

Az FTC-nél csapatban és egyéniben is játszol. Melyiket szereted jobban?

Elég összetett sport a teke ilyen szempontból, mivel alapvetően csapatsport. Csapatbajnokság van itthon főleg. Akadnak egyéni versenyek is, de sajnos elég ritkán, azok általában nemzetköziek szoktak lenni. Én mindkettő pozícióban kényelmesen érzem magam, mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya is. Csapatban nyilván számítanak rád a társaid, ott az ő elvárásaiknak is meg kell felelni, ami ezt az egészet nehézzé teszi, az egyéniben meg saját magadnak kell megfelelned, ami meg aztán lehet még nehezebb is, mint másoknak megfelelni. Legalábbis én sokszor azt érzem, hogy magammal sokkal keményebb vagyok, mint mondjuk a csapattársaim amilyen kemények velem. Mindegyiket szeretem, mindegyiknek megvan a maga varázsa, mindegyikre máshogy készülök egy kicsit. Nagyon szeretek csapatban játszani, úgy gondolom, hogy jó csapatjátékos is vagyok, de meg tudom állni a helyemet egyéniben is. 

Az előző egyetemi interjúdban említetted, hogy talán pszichésen jobban is kell készülni a versenyekre ebben a sportban, mint fizikailag. Van valamilyen bevált trükköd, vagy bármi, amit szoktál alkalmazni, hogy fejben felkészülj?

Az évek során volt szerencsém csapattársaktól és szakemberektől meghallgatni jótanácsokat, mindenkitől „csipegetek” egy kicsit. Beszélgetünk, feljönnek témák, hogy ki hogyan készül, milyen praktikák vannak. Ezekből alakult ki egy fajta rutinom. A verseny előtti két-három hétben szeretek kicsit magammal beszélgetni, magamba fordulok, jó értelemben. Nagyon sokat gondolkodok, hogy mi hogy lesz. Elképzelem. Elképzelem azt, hogy ott vagyok a pályán, hogy játszok, hogy esetleg milyen eredményt érek el. Kicsit manifesztációszerű dolog, de eddig mindig bejött. Szerintem ez a jó, ha az ember mantrázza magában, hogy mi fog történni és elhiszi. Illetve nyilván vannak megérzéseim is, azokra szoktam hallgatni. Tehát kifejezett sémám nincs a pszichológiai felkészülésre, csak annyi, hogy sokat gondolkodok és sokszor elképzelem, hogy mi hogy fog alakulni.

Illetve sokat beszélgetek a felkészülési időszakban olyanokkal, akiknek a véleményére adok. Van két- három olyan ember az életemben, akikhez tudok fordulni, ha bármiféle problémám van. Nagyon sokat segít, ha kibeszélhetem magamból a negatív dolgokat, így el tudom őket engedni. A pozitív gondolataimról viszont verseny előtt nem szeretek beszélni, ez ilyen kis babonám, ahogy a megérzéseimet se szoktam elmondani senkinek, ha pozitív, ha negatív akkor sem. 

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Mindenképpen a tavalyi egyéni felnőtt érem az. Azért nagyon sokat küzdöttem és dolgoztam. Azt az érmet a legnehezebb is megszerezni egyébként, ott tényleg egy héten keresztül folyamatosan tekézel és ott kell lenni. Míg mondjuk a világkupa két nap alatt lezajlott, a csapat pedig hiába hosszú idő, de ott kisebb a megterhelés jóval, mint egy egyéni versenyen. 

Készülsz most valamilyen versenyre?

Igen, Horvátországban lesz felnőtt csapat vb, úgyhogy most arra készülök majd áprilistól, illetve tart a bajnokság, három meccsünk van még. Június végén pedig lesz egy országosunk. Szeptembertől  indul újra a bajnokság, és akkor lesznek a nemzetközi csapatkupák is.

Mit adott neked a teke? Mit szeretsz benne a legjobban?

Nagyon sok mindent. Rengeteg élményt, nagyon sok leckét az életre, az életből, akár pozitív, akár negatív, mindkettőből van bőven. Ezen kívül nagyon jó kapcsolatokat, ha csak a Fradira gondolok, rengeteg olyan barátság, kapcsolat alakult ki, ami tudom, hogy végigkíséri majd az egész életemet. Ez nekem nagyon jól esik, hogy sok emberrel úgy vagyok, mintha családtagok lennénk. Élményeket, életre szóló kapcsolatokat, barátságokat és sok sikerélményt. Ha nem lenne ennyi sikerélményem, akkor lehet már nem tekéznék, vagy nem ilyen szinten.

Fotók: Hári Boglárka